2010. február 23.

Plenáris hírlevél, 2010. február 24-25., Brüsszel

Kedvezőbb szabályok a kis cégek számára

Mentesítené a mikrovállalkozásokat az éves beszámolók készítésének kötelezettsége alól az a jogszabálymódosítás, amelyről csütörtökön szavaz az EP.
Az unióban mintegy 7,2 millió cég köteles éves beszámolót készíteni az EU irányelvei alapján. Ezek közül mintegy 5,4 millió mikrocégnek minősül. Ezek versenyképességének növelése céljából az unió lehetővé tenné, hogy a tagállamok eltörölhessék a számukra előírt beszámolási kötelezettséget.

A kivételek közé olyan cégek tartozhatnának, amelyek a következő feltételek közül legalább kettőt teljesítenek: mérlegfőösszeg 500 ezer euró alatt, nettó forgalom 1 millió euró alatt, átlagosan legfeljebb 10 munkavállaló a gazdasági év során.

Az EP szakbizottsága ugyanakkor úgy véli, "minimumkövetelményként azonban a mikrotársaságokra továbbra is vonatkoznia kell annak a kötelezettségnek, hogy a társaság üzleti tranzakcióiról és pénzügyi helyzetéről nyilvántartást kell vezetni, amely mellett a tagállamok szabadon megállapíthatnak további kötelezettségeket".

A lisszaboni szerződésnek megfelelően módosítják az EP költségvetését

Mivel a lisszaboni szerződés jelentősen megnövelte az Európai Parlament hatáskörét, az EP 150 új parlamenti posztot hozna létre, és emelné a képviselők munkatársainak felvételére rendelkezésre álló keretet. A végleges szöveget az Európai Bizottság javasolhatja majd, ezt kell jóváhagynia az EP-nek és a Tanácsnak is, várhatóan áprilisban.
Az új, "lisszaboni állások" költsége 13,4 millió euró lenne. Ez az EP 2010-re szóló, 1,6 milliárdos költségvetésének 0,8 százaléka. Az EP költségvetési bizottsága ezzel szemben 4 millióval csökkentené a parlament belső, épületekre szánt tartalékát. Így a hosszú távú költségvetéshez képesti 20 százalékos adminisztratívköltség-növekedésen belül maradhat a parlament.

Az EP 75 köztisztviselőt és 75, a frakcióknál dolgozó munkatársat vehetne fel. A képviselők asszisztensek foglalkoztatására fordítható keretösszege képviselőnként és havonta 1500 euróval növekedne. (Az asszisztensek nem a képviselőktől, hanem a parlament adminisztrációjától kapják fizetésüket.) Ez lehetővé tenné, hogy a képviselők több, illetve jobban képzett munkatársakat vegyenek fel.

Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke először szólal fel az EP-ben

Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke az EP-ben számol be a február 11-én tartott nemhivatalos EU-csúcsról.
A lisszaboni szerződés szerint az Európai Tanács elnökének az állam- és kormányfők csúcstalálkozóit követően be kell számolnia a fejleményekről az Európai Parlamentnek. A legutóbbi informális csúcs Görögország pénzügyi nehézségeivel foglalkozott.

EP-állásfoglalás az ENSZ emberi jogi bizottsága

Az EU külügyi főképviselőjével, Catherine Ashtonnal vitatják meg az emberi jogok helyzetét a képviselők. Az ENSZ emberi jogi bizottsága március 1. és 26. között tartja következő ülését Genfben.
A parlament csütörtökön állásfoglalásról is szavaz. A javasolt szövegben a képviselők utalnak az emberi jogok univerzalitására, megoszthatatlanságára, kitérnek a haiti, iráni és gázai helyzetre, valamint az uniós tagállamokon belüli problémákra is.

Gázai helyzet: a Goldstone-jelentésről vitázik az EP

Az EP az ENSZ Richard Goldstone által vezetett tényfeltáró küldöttsége által készített jelentés kapcsán tart plenáris vitát az EU külügyi főképviselőjével.
Az EP márciusban a témával foglalkozó állásfoglalásról szavaz.

Állásfoglalás az ukrajnai elnökválasztásról

Az Európai Parlament választási megfigyelő delegációval vett részt az ukrán elnökválasztáson. A képviselők szerint a választás lebonyolítása megfelelt az EBESZ és az EU főbb elvárásainak.
Az állásfoglalás minden bizonnyal kitér majd a politikai és gazdasági stabilizáció szükségességére, a vízumkönnyítésre és az energiaipari együttműködésre.

A halászati reform irányelveiről szavaz az EP

Az EP szakbizottsága kiemelten és egymással egyenrangúan kezelné a halászati politika szociális, környezetvédelmi és gazdasági vonatkozásait. A lisszaboni szerződés értelmében az EP a tagállamokat képviselő Tanáccsal egyenlő súllyal vehet részt a halászati poltika alakításában.
Az EP szakbizottsága szerint a halászati politika reformja során ki kell egészíteni és fejleszteni kell a hagyományos kvótarendszert, és több felelősséget kell adni a halászok kezébe. A fentről lefelé irányuló irányítást fel kell váltania a regionalizációnak, a szubszidiaritásnak - áll a tervezetben.

Nőjogok 15 évvel a pekingi konferencia után

Az EP a Tanács és a Bizottság képviselőivel tárgyalja meg a Peking +15 jelentés következtetéseit. A nők helyzetével foglalkozó negyedik ENSZ-világkonferenciát 1995-ben tartották Pekingben.
Az akkori célkitűzésekről és az EU által folytatandó politikáról az EP nőjogi szakbizottsága által benyújtott kérdés alapján tart vitát a parlament. A képviselők csütörtökön állásfoglalásról is szavaznak.

További információ

PERGER István
Sajtóosztály - Sajtóattasé
Tel.: +32 2 28 40924 (BXL)
Mobil: +32 498 98 33 30
E-mail: istvan.perger@europarl.europa.eu

LŐVEI Andrea
Sajtóattasé
Európai Parlament Budapesti Tájékoztatási Irodája
Tel: +36 1 4113552
Mobil: +36 20 334 6258
E-mail: andrea.lovei@europarl.europa.eu

Európai Parlament Budapesti Tájékoztatási Irodája
H-1052 Budapest, Deák Ferenc u. 15.
Tel.: +36 1 411 35 40; Fax: +36 1 411 35 60
E-mail: epbudapest@europarl.europa.eu
Web: www.europarl.hu